A szomszéd fűje

A panelrekonstrukciós program, bár elindult Romániában is, egyelőre nagyon lassú ütemben halad, és ami ennél is aggasztóbb, megáll az épületek felújításánál. A lakótelepek egyik látható problémája a sok szürke, látszólag elavult és régi épület. Nilvánvaló, hogy a lakótelepen élők közérzetét ez határozza meg elsősorban, a feltevésem az, hogy ha a felújított, színes épületek lennének túlsúlyban, akkor a hangulat is jobb lenne arrafelé. De vajon elég-e ennyi ahhoz, hogy megváltozzanak a lakótelepekkel kapcsolatos előítéletek?

A kilencvenes években nagyon jó volt gyereknek lenni a blokkokban és a körülöttük lévő területeken. Nem voltak zavaróak a nagy, szürke épületek, mert olyan közösség alakult ki, amelyik feledtette ez az "apró" hátrányt a belváros patinás, régi épületeivel és a kertváros új lakóházaival szemben. A közösség volt a lényeg a hetvenes, nyolcvanas évek beköltözői számára is. Akik akkor fiatalként vagy középkorúként oda költöztek még tudták mekkora ereje van annak, ha az ember a két kezével ültet el egy fát, szerel meg egy padot, gondozza a blokkok között lévő zöldövezetet.

A panelprogram sajnos elfelejtette figyelembe venni, hogy nem elég felújítani az épületeket, segíteni kell a közösségek újjáalakulását, létrejöttét is. Persze van spontán folyamat is, egy zömében nyugdíjasok lakta blokkban biztosan takaros a kiskert, illetve az internet és a számítógépek elterjedésével sok-sok belső hálózat jött létre, ahol a fiatalabbak cserélgetnek ezt-azt, játszanak mindenféle játékokat. Szóval az emberekben megvan az igény.

Ezt az igényt igyekszik most felébreszteni a váradi városvezetés akkor, amikor a lakótársulások kezelésébe adja, kérésre, a blokkok közötti zöldterületeket. Ingyenesen.

Eddig a történet pozitív része. Ahogy olvasom a zöldövezetekre vonatkozó rendeletet egyszer csak szemet szúr egy félmondat, mi szerint a területek karbantartásával kapcsolatos munkákat a lakók végezhetik maguk, megbízhatnak egy magáncéget a feladattal, de kérésre a Polgármesteri Hivatal is biztosít munkásokat, a számlát pedig a lakótársulásra állítja ki a hivatal ebben az esetben. Elolvasom még egyszer és megpróbálom lefordítani: arról van tehát szó, hogy a terüetet, amit a városnak kellene saját költségen rendben tartani most ingyen átpasszolják a lakótársulások kezelésébe, és ha megrendelik a hivataltól a lakók, akkor az eddig ingyen végzett munkáért fizethetnek. Azon már meg sem lepődöm, hogy a rendeletben a kötelességek jóval meghaladják a jogokat. A jogok között szerepel többek között, hogy a lakók használhatják ezeket a zöldterületeket. Lefordítom: az amúgy is közös, a lakástulajdonosok osztatlan tulajdonában lévő területet, amit eddig is használhattak, mostantól deklaráltan is használhatják.

Valahogy így néz ki az, amikor egy elfogadható nyugati példát megpróbálnak nálunk a gyakorlatba ültetni.

Amit én elfogadható egyességnek tartanék: kerüljön az amúgy is osztatlan közös tulajdon a lakótársulásokhoz, a város pedig, mint ahogyan eddig is, kérésre ingyen biztosítson ott bizonyos munkálatokat, elvégre a lakótelepeken lakók is fizetnek mindenféle helyi adót, például ingatlanadót. És, hogy ne a nulláról kelljen kezdeni szervezzenek tancsadást is azoknak, akik igénylik, hogy mégis milyen növényzetet érdemes odatelepíteni, melyikkel mennyi munka van, mikor mit célszerű elvégezni. Nem ártana az sem, ha utcabútorokra is futná, hogy ne legyen annyiféle lóca, pad, szék, vas, beton ülőke a tömbházak lépcsőházai előtt, hanem lehetőség szerint legyen egységesebb a negyedek képe. Ahol arra van lehetőség, és a tér nagysága megengedi, oda továbbra is tervezzenek játszótereket, foci-, lábtenisz-, kosárlabda pályákat. Ezek elvétve és nagyon lepusztulva most is megvannak a lakótelepek belső, forgalom szempontjából csendesebb részein.

A rendeletet azért összességében mégis jónak tartom, még akkor is, ha van benne pár ilyen balkáni megoldás. Végre feltűnt valakinek, hogy vannak nagy és kihasználatlan zöldterületek, melyek alkalmasak arra, hogy néhány esetben közösséget hozzanak létre maguk körül.