Az ideális lakásról mindannyian mást gondolunk: nálunk a vágyak netovábbja a saját ingatlan, nyugaton a bérlés is pont olyan jó megoldás, Amerikáról nem is beszélve; van, aki a belvárosi nagypolgári lakásra esküszik, mások el sem tudják képzeli az életüket saját udvar vagy kert nélkül. Van, aki a külön szoba híve, míg mások a közös szobával akarják szorosabbá tenni gyerekeik kapcsolatát.
A lakások ideális mérete is elég széles skálán mozog: aki első lakására vagy albérletére kuporgat, az megelégszik egy huszonvalahány négyzetméteres garzonnal is, aki viszont kisebb vagy nagyobb családdal költözne, annak nagyobb élettérre van szüksége.
A lakáshoz való viszony nemzetenként is változik. Tudományos kutatás híján csak néhány szórványos saját tapasztalatra tudok alapozni, de már ebből is látszanak a különbségek. Törökországban például egy nagyon jól szituált, nyugaton is dolgozó, hét tagú család egy kétszobás lakásban élt amikor meglátogattuk őket. Egyik szobában csak ágyak voltak, a másikban csak kanapé. Egyikben aludtak, másikban éltek, és ezzel tökéletesen meg voltak elégedve. Indiában egy gazdag családnál jártunk, ahol a szobalány mellé saját szoba és fürdőszoba is dukált mindenkinek. Ugyanitt a riksás ember boldog volt, hogy van egy riksája, amiben lakhat, és nem az utcán kell éjszakáznia.
Japánban a területek szűkössége és a városi lakosság létszáma miatt sokkal több a kis lakás, és emiatt a helykihasználásra is több jó ötlet születik. Nem ez volt az elsődleges célja a most bemutatott épületet tervezőjének, de ezt is elérte vele.
Kisho Kurokawa 1972-ben építette a híres Nakagin kapszulatoronyt, melynek lényege, hogy viszonylag kis alapterületen sok kis, cserélhető kocka kap helyet.
Kurokawa, a legfiatalabb japán metabolista építész elképzelése szerint ezeket a kapszulákat cserélgetni lehet az elhasználódás és az igények függvényében. A metabolista építészet lényege, hogy az épületeket nem merev szerkezeteknek képzelték el, hanem folyamatosan változó, a világhoz alkalmazkodó entitásoknak.
A Nakagin torony is ezen az elven alapszik, noha soha egyetlen kapszuláját nem cserélték még ki. Két beton toronyhoz kapcsolódik 140 kapszula, melyek egyenként 10 négyzetméteresek. A kockákat előre gyártották (ismerős ez valahonnan?), majd egyenként emelték és rögzítették a helyükre.
A 10 négyzetméteren van egy fürdőszoba és egy nappali, amiben az ágy, az asztal és az elektronikus berendezések egyaránt elférnek.
Jelenleg kevesebb mint a fele a kapszuláknak funkcionál állandó lakásként, nagyon sokat raktárnak, irodának használnak, és sajnos sokat hagytak az idők folyamán lakhatatlanná válni.
Meglódult a fantáziám, és bár család számára állandó lakásként nem tudok elképzelni egyetlen kapszulát, de sok egyébnek igen. Először nyilván a hotel jut eszembe, és nem csak nekem, hiszen Japánban ennek mintájára sok kapszulahotel jött létre. Ebben a cikkben egy ilyenről lehet olvasni, igaz, ezek valóban csak kapszulák, nem szobák.
De ha jól belegondolok, az egyetemi bentlakásom szobája sem volt sokkal nagyobb, amiben ketten laktunk, igaz, ott nem volt bent fürdőszoba. Egy ilyen kapszulatoronybeli egyszemélyes szobáért ölni tudtunk volna egyetemista koromban.
Jól használható lenne ennek egy hordozható változata mondjuk építkezéseken, ahol csak annyi kapszulát vagy szobát vinnének a helyszínre, amennyire éppen szükség van.
A hivatalos bordélyházakról ne is beszéljünk, bár ha valaha legalizálják és kifehérítik a prostitúciót errefelé, akkor egy ilyen toronyház ideális helyszín lehet.
Egyedülállóknak, munkásszállásnak, átmeneti otthonnak pont ugyanilyen ideális lenne.
Az épület általános állapota nagyon leromlott, ezért felvetődött,
hogy újítsák fel vagy bontsák le. A körülbelül száz tulajdonos egyelőre
azon az állásponton van, hogy le kell bontani, mert a felújítás
aránytalanul sokba kerülne. Ez ellen több műemlékvédő, építész, és maga Kurokawa is tiltakozik, aki új kapszulákkal helyettesítené a menthetetlen állapotban lévőket - az eredeti elképzelésének megfelelően.
Az alábbi rövid videóban építészek fejtik ki álláspontjukat a témában:
