2009. április 27., hétfő

Mese a könyvről, ami akár jó is lehetne

A helytörténeti kiadványok nem szoktak a könyvesboltok eladási listáin szerepelni, hacsak nem valami nagyon felkapott, nagyon híres település dönt éppen úgy, hogy mintegy összegzésképpen visszatekint dicső múltjára. Az ilyesfajta köteteket a vásárló amúgy is a jó értelemben vett lokálpatriotizmus jegyében veszi meg és süllyeszti el könyvespolcának egy poros, edugott zugában. A vásárlással megtettük a magunkét, elolvasni már nem kötelező.

Hogy én hogyan akadtam rá teljesen véletlenül a gazdagréti lakótelepről készült... khm... könyvre, annak csak a jóisten a megmondhatója. És hogy milyen nehezen jutottam hozzá!...

Kezdődik ugye azzal, hogy könyvesboltban nem lehet megvásárolni. Oké, értjük a célzást, insider kiadvány. A közösségi házban nyilván megvan. Megy az email Arankának, hogy ki, mi vagyok, érdekelne a kötet. Jön a válasz: munkanapokon 10 és 14 óra között vehetem meg, természetesen csak a helyszínen. Okés, mondok, küldje postán, dolgozó nő, miegymás, megérthetné. Síri csönd. Okés, mégiscsak Budapesten belül vagyunk, küldök futárt. Síri csönd. Megadom a címet, hátha a minden helytörténeti kiadványok ura és parancsolója, a nyugdíjas közösségi ház vezetője szán rám bokros teendői között öt percet, és elugrik mégis a postára. Semmi válasz. Egy szép vasárnap délután arra autózunk, balga módon azt gondolván mikor máskor legyen nyitva egy közösségi ház, ha nem hétvégén? Rosszul gondoltuk.

Na, itt döntöttem el, hogy külső segítséget veszek igénybe, mostmár kell az a könyv! Megy a telefon P.-nek, hazafelé ugrana már be a Törökugrató utcába és szerezné be nekem ezt a könyvet, amit az istennek sem akarnak eladni.

És a történet csak itt kezdődik. Én ugyan csak elmesélés útján jutottam hozzá, de így is egy órát fetrengtem a röhögéstől.

Kihalt szocreál közösségi ház, sötét folyosóval és lassan mozgó, anyóka szerű, alkoholista takarítónővel. Emberünket útba igazítják: a folyosón a második szoba lesz az. Bent ül Aranka, és a háta mögé préselődve, számítógép monitorra tapadva egy alak feketéllik. Aranka az ajtó fölé bámul folyamatosan, merev tekintettel, a szájában az ebédről maradt rántotthús falat az öngyilkosság gondolatával játszik, csak még nem döntötte el, kifelé vagy befelé éri el hamarabb célját. Emberünk bemutatkozik, elmondja jövetele nemes célját: van neki egy hibbant barátnője, akit pont a panelek érdekelnek, hát, mit csináljunk, ezt már sajnos nem növi ki, így gondolta beszerzi ama híres könyvet, és mivel erre más mód nem kínálkozott, eljött érte. Arankának a szeme se rebben, amikor kissé kioktatóan odavakkantja, ezer aranyforint lesz ám annak az ára! Igen, olvastuk ám, rendben is van a dolog, elő az árúval! Aranka továbbra sem mozdul, az alak emelkedik fel a háttérben, ő lenne a Szerző, itt van a cucc, az üzlet megköttetett. Az adminsztratív ügyek alatt emberünk felpillant az ajtó fölé, vajh mi babonázhatta meg ennyire a kedves asszonyságot. A bejárat fölött elhelyezett tévében nagyon okos emberek tanakodnak: Gordon, Gordon, lesz-e belőled király? Na, itt végre megélénkül a társalgás, Arankának véleménye van, gesztikulál, magyaráz, érvel, bizonyít. Kit érdekel már az a nyavalyás könyv?

Másnap a munkahelyemen cigizés közben keres egy feltűnően kétes alak, ő lenne a Szerző, erre járt, olvasták az emailt, beszaladt a könyvvel, kell-é? Gondolom a nagy érdeklődésre való tekintettel leporoltak pár raklapnyit, felvágták a nyomda által összefóliázott köteteket.

Eredetileg a könyvről akartam írni, azaz, a füzetről. Mert a nagy várakozásra egy füzetecskét kaptam. Soványka, ragasztott, cirádás belsejű. És tökéletesen megerősíti a lakótelepekről kialakult sztereotípiát: unalmas.

Látszik rajta, hogy a szerző áttanulmányozta a hasonló kiadványokat és leszűrte a következtetést: kell egy rész a múltunkról (ez megjegyzem egészen az őskorig megy visszak, gondolom ezt ugorja át minden gazdagréti először), kell egy a lakótelep építéséről (ez tetszett, alalpos, részletes, korrekt, bár egy kicsit rövid), és tegyünk bele valamit a jelenről is (hogy miért gondolták, hogy az érdeklődőket a kültéri szobrok, az iskolák és a közintézmények érdeklik, ez rejtély számomra). Azt végképp nem értem, hogy a történelmi egyházak miért kapnak ekkora szerepet egy ilyen kis füzetben (bár, patórnusi minőségben...). A hasznos rovatba sorolom a közlekedési információkat, ez még rendben is van.


Láthatta a szerző, hogy minden rendes könyvben van utószó, nosza. Idéznék:
"Egy helytörténeti munka végére illik egy irodalomjegyzéket összeállítani, amelyekre hivatkozhat a szerző. (sűrűn bólogatunk, bár azt megjegyezzük, hogy egy helytörténeti munkát illik elküldeni olvasószerkesztőhöz, az egyeztetési problémák kiküszöbölése miatt is, akár) Azonban Gazdagrét múltjának nincs valami gazdag irodalma, illetve a lakótelepről szóló munkák nagy részét - mint azt az előszóban is említettem - mi magunk, a helyi intézmények és szervezetek közösen állítottuk össze; és elég szerénytelenség lenne a részemről, ha folyamatosan önmagamra hivatkoznék."* Valóban, de azért meg lehetett volna próbálni. És ezek után mégiscsak jön egyfajta forrás felsorolás. A szerző szerint egy olyan városrészről írt könyvet, melyet szeretnek a lakói - csak sajnos éppen ez nem derül ki sem a száraz adatokból, sem a kültéri szobrokból.
Én azt hiszem, és bárcsak tévednék, ez a füzet úgy jött létre, hogy valahol, valamelyik minisztériumban vagy háttérintézményben maradt egy kis pénz év végén. Arra nem lett volna elég, hogy látványosan javítson valami a lakótelepen, vagy hozzátegyen valamit az ott élők életéhez, de arra pont jó volt, hogy a nyomdát ki lehessen fizetni belőle.

Nagy kár ezért a könyvért, mert lakótelepről írni jutalom, csak beszélgetni kell az ott lakókkal, interjúkat készíteni, egy rövid, velős bevezetővel és történelmi áttekintéssel ellátni és máris mindenki a magáénak érzi.

De, hogy jót is írjak: rendkívüli módon tudok örülni a kezdeményezésnek. A lakótelep egy külön világ, közösség, település a városon belül. Természetes, ha saját identitása van, ha a lakói saját történelmet akarnak maguknak, ha büszkék arra, hogy ott laknak, ha pozitív képet akarnak kialakítani másokban magukról. Még, még több hasonlót - csak kicsit jobb megoldással.


*Farkas Zsolt: A Gazdagréti lakótelep, Eklektika klub, Budapest, 2009.
megjegyzés: itt sokkal jobb összefoglalót olvastam a lakótelepről
A kötetből részletek és képek itt.

Moszkva

Ide kellene egyszer elmenni, a blokkok origója, a mostani városképek eredője. El lehet dönteni, hiogy messze esett-e az alma a fájától.


2009. április 7., kedd

Velük indult

A következő cikk és bejegyzés még egy kicsit késik, addig összegyűjtöttem azokat a képeket, melyeket a legjobban szeretek. Vajon véletlen, hogy a többségük tíz emeletes, több lépcsőházas monstrum?
(és egyúttal megnézzük, hogy ez a diavetítő nagyobb e mint az előző - kísérletezünk)

video

2009. április 5., vasárnap

Italianei 2009

Remélem sikerült megoldani azt a problémát, hogy hogyan tegyek fel sok képet a blogra, de ne legyen végeláthatatlan egyetlen bejegyzés sem.

Amikor februárban Váradon voltam egy közvitán, akkor előtte kimentem felújított blokkokat fényképezni. Akkor jártam az Italianei utcán is. Így elsőre, napfényben, iskolából kijövő gyerekekkel nagyon kellemesnek tűnt. Sok fa és bokor van a környéken, kiskertek a blokkok előtt, csak minden egy kicsit elhagyatottnak tűnt. A város utolsó utcája ez, a Magyarországra és a Szatmár felé vezető út között. De ha költözni kellene (ha muszáj lenne), én ezt választanám: nagy, zöld területek, rengeteg fa, négyemeletes tömbházak, kicsi autós forgalom, iskola, óvoda a közelben, a piac öt perc, a központ villamossal húsz perc. Látszik a képeken, hogy lassan a tömbházakat is fel fogják újítani, és reméljük a parkolással is kezdenek valamit. Mert a forgalom bár kicsi, autó rengeted van.
Amikor elindultam hazafelé, kb. ötszáz méter után megszólított egy kötött szvetterben és élére vasalt szövetnadrágban lévő, hetven körüli bácsi, hogy van-e valami baj, mert látta, hogy a garázsát fényképezem. Hát, igen. Garázs, az van. Fémből, alumíniumból, fából, kerítésdarabokból. Nyilván mind illegális, ezért félnek.
De vannak szórakoztató képek is: kerítéssel leválasztott parkoló, nádfedeles autó beálló, egyéni megoldású balkon beépítések.
És kutyák. Irdatlan mennyiségben.


video