Olvasom Cséfalvay Zoltán
könyvét a lakóparkokról, ezen belüli is pedig a sprawl jelenségről. Arról a folyamatról, hogy hogyan költöznek először csak a tehetősebbek, majd a középosztály tagjai is egyre kinnebb és kinnebb a városból, hogy néptelenednek el a belvárosok, és ezzel párhuzamosan hogyan duzzadnak egyre nagyobbra az elővárosok. A folyamat több, mint érthető számomra: ez az egyik legjobb módja (volt) annak, hogy az amerikai nagyvárosok problémáját maguk mögött hagyva, mintegy megszökve ezek elől, az amerikai fehér középosztálybeliek újra megteremtsék maguknak az élhető, biztonságos, jó levegőjű környezetet, nem messze a belvárostól, ahová aztán bejárnak dolgozni. Csakhogy. A problémák elől ilyen módon nem lehet elbújni, nem lehet nem tudomást venni róluk, mert a bandák, a drog, a bűnözés idővel a kertvárosokban is megjelennek.
Annak kapcsán jutott ez éppen most eszembe, hogy amikor legutóbb otthon jártam, akkor érdekes jelenségre lettem figyelmes: Várad határában egy-két éve elkezdtek kiépülni az amerikai minta szerint szerveződő lakóparkok. Nem, nem azok, amelyeket Budapesten annak hívnak már két hasonló felépítésű épület létrehozása után. Azok a zárt lakóparkok jelentek meg a város határában, melyek bejáratánál sorompó van, melyekben 24 órás portaszolgálat működik, melyekben bent vannak az üzletek, esetenként talán játszótér és fitness terem is. Mondhatnám azt is, hogy közösség van kiépülőben, ha nem Kelet-Európában lennénk. Az amerikai lakóparkok őseit ugyanis mindenképpen megkülönbözteti valami itteni társaikról, és ez nem más, mint az öntudatos, önkormányzati rendszerre, a saját törvényeinek betartására képes közösség. Pontosan azt sikerül átvenni az itteni ingatlanfejlesztőknek, ami a mellékhatása kellene, hogy legyen a dolognak, nevezetesen a bezárkózást. Ne feledjük el ugyanis, hogy a falak nem csak arra képesek, hogy megvédjenek minket a külső környezettől, hanem mindeközben el is zárnak, szigetelnek attól. Amúgy sem arról híres a nagyvárosi ember, hogy könnyen alakítana közösséget, hogy képes lenne a hasonló érdekek, érdeklődési körök mentén csoportba, csapatba szerveződni. Ezek a falak, sorompók, kapuk nem tesznek majd mást, mint amit annak idején a blokkok falai tettek a városra bevándorolt falusiakkal: kijelölik a tulajdon határait, és egyszersmind megszűntetik a közösségi életet. Vajon a cigánytelepeken miért nincsenek kerítések a házak között? Mi hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy igénytelenségből, szegénységből, pedig könnyen lehet, hogy csupán arról van szó, ez a népcsoport másképp viszonyul két dologhoz: a közösséghez és ennek folyományaként a tulajdonhoz. Lehet, hogy ők felismerték, hogy semmi szükség mesterséges gátakat építeni?
Az amerikai zárt lakóparkok eredetileg azért jöttek létre, hogy megvédjék az ott lakók tulajdonát, kijelöljék a határokat, és ennek jelét is adják kapuk és sorompók, vagy akár szabályok formájában. Ha belegondolunk, ugyanez történik a tömbházakkal is, amikor felszerelik a kaputelefonokat, megerősítik a bejárati ajtókat és csak annak biztosítanak belépést, aki oda tartozik. Az a baj ezzel, hogy így még jobban felerősödik az a helyzet, hogy a járdák, a blokkok között és körül található részek a senki földjét jelentik. Lehet, hogy még nem tartunk itt, hiszen nyáron Vásárhelyen mozdulni sem lehetett a lakótelepen a zöld gyeptől, fáktól bokroktól, padoktól, de mi lesz akkor, ha kihalnak az unatkozó nyugdíjasok a blokkokból, akik eddig azzal múlatták az időt, hogy unalmukban gondozták a panel körüli kiskertet?
Megijeszt a párhuzam az amerikai zárt lakóparkok és a jelenlegi blokkok között. Mert mi egyelőre csak a biztonsági elemeket vettük át, azt, hogy ennek amúgy mi lenne az értelme - sajnos nem.
* A bejegyzés címét Cséfalvay Zoltán könyvcíméből kölcsönöztem
