2015. február 20., péntek

Varietas delectat 2.

Télen valóban kicsit pusztának tűnhet egy-egy lakótelep, de legalábbis egyhangúnak. Így gondolhatta ezt a földszinti lakó is: virágláda van, föld van benne, igaz, hogy tél van, de kicsire nem adunk. Ki a virágot szereti, ugye....



2015. február 19., csütörtök

Varietas delectat 1.

Indítok egy új sorozatot, napi kis színest, melynek lényege, hogy a lakótelepeken látott furcsaságokat, érdekességeket, különlegességeket mutassam meg egy-egy képpel, mintegy cáfolva, hogy ezek szürkék, egyformák, egysíkúak. 
Kezdjünk egy erős példával: 
Székelykapu újraértelmezése, lakótelepi környezetbe helyezése 
Székelyudvarhely, Bethlen negyed, Kisköved utca.

2015. február 13., péntek

Játszóterek régen és ma

A lakótelepeket a tervezéskor mini-városoknak képzelték el, ahol megtalálható minden, amire a szocialista embernek szüksége lehet (az külön posztot érdemel, hogy mi hiányzik emiatt, mi az, ami bár szükségszerű lett volna, mégsem került sem betervezésre sem kialakításra). Ilyen szükségszerűség a játszótér is, hiszen a munkában megfáradt, ámde lelkes anyu apu valahová ki kell vigye egész nap a bölcsődében vagy a hosszúprogramos oviban tartott gyermekét, és később kell egy hely, ahová a kiskamasz gyerek egyedül vagy kis barátaival együtt elmehet. 

Nem is hiányzik a játszótér egy valamire való lakótelepről sem. A kérdés csak az, hogy elérte-e már a felújítási, EU-konformizálódási hullám, vagy még mindig hirdeti a szocialista ipar slágerének, a vasnak és a betonnak mindenekfölöttiségét.

Az első képeken gyerekkorom játszótereinek főszereplői vannak: a körhinta, a hinta és a mászóka. A porolót csak azért nem sorolom ide, mert bár játszani kiválóan lehetett azon is, mégsem ez volt az elsődleges funkciója. Emlékszem ezekre a hintákra, az ülőke része is vasból volt hajlítva, kemény is volt, hideg is volt. A régiek nem láncon lógtak, hanem vas felfüggesztésük volt. Így nem lehetett annyira kihajtani, és az a veszély sem állt fenn, hogy valaki átforduljon vele a lendülettől.

Még találtam képet arról a hatalmas kerékről, melyre négy ülőkét szereltek és melyeket apukák, anyukák hajtottak a kezükkel. Valószínűleg soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, amikor a tetején ülök és egyszer csak átfordul a kerék, és én hintástól mindenestől zuhanok le, hogy anyukám vagy apukám újra felhúzhasson.

 Mindig azon godolkodtam, hogy a mászóka vajon a fákat hivatott-e helyettesíteni? Falun fára másztak a gyerekek, városon meg maradtak nekünk ezek a vasszörnyetegek.

A helyzet persze folyamatosan javul, cserélik le a tönkrement, életveszélyes játékokat, úgy alakítják ki az új játszótereket, hogy biztonságosak legyenek az egészen kicsik számára is. Ha elnézem a képeket a múltról, egy kicsit csodálkozom, hogy mi túléltük. Most fű vagy beton helyett homok vagy rakortán van a földön, a játékokon írja, hogy hány éves kortól használhatóak, nagy részük műanyagból készült, színesek és hívogatóak.




Csak valahogy gyerek van kevesebb.